Heti kreatív 8.

Képeslap saját kezűleg

A napokban blogunk videócsatornájára – amiről most, hogy némi tartalom is található rajta, immár bátran teszek említést – felkerült egy újabb kis „magunkmutogató” szösszenet: egy szülinapi ajándék készítésébe és tesztjébe kukucskálhat bele, akit érdekel az (igen-igen) amatőr szintű barkácsolás, és az „amatőr természetbúvárság”.

Mimi, az ünnepelt, a videóban látható teszt „tárgyait”, vagy, ha jobban tetszik, melléktermékeit most kreatív célra hasznosította. Az alcímben is szereplő húsvéti képeslapot díszítette velük, mutatom is, hogyan!

Az A/5-ös méretű, kinyitható kártyán kívülről a fenti, nagyítható bélyegképen narancsló rajzot találjuk, belül pedig egy  körbefutó szegéllyel keretezett üres oldal, illetve a rajz alapjául szolgáló csendéletet látható.

Nos, a fotó alapján bizonyára egyértelmű, mi is volt a meglepetés, amit a kicsinek a kertben kellett megkeresnie a (remélem) jól ismert „hideg-forró” játék keretében.

A színes papír most a többi rajz és technika felszereléssel együtt itthon van, tehát adott volt, a virágokat kellett begyűjteni, préselni és szárítani. Az erre szolgáló szerkezetet állítottam össze korábban némi ház körüli lom és pár csavar felhasználásával.

Mimi kis segítséggel alkotott üdvözlőlapját látva azt hiszem, érdemes volt…

És végezetül, íme a videó. Főszerepben: a kertünk, a kislányunk, aki saját meseországaként tekint rá, és maga az ajándék!

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük