Őszi hangulatkép, avagy így töltöttük az időt kettesben az én kis Szépségemmel
Vulkán-fenyegette sziget világítótoronnyal, az öbölben vitorlással.
(A hét éves és hét hónapos Mimi műve, apai segédlettel…)
Ez itten egy Paciló nevezetű, négy lábon egyensúlyozó egyén (akinek szintén Mimi adott arculatot, Apa csak a többi munkálatot követte el).
Amikor felhívtuk az éppen kórházban tartózkodó testvérét, nem azt mesélte el, melyik meséből (Barátnőm, Bori) hány részt látott (emlékezetem szerint hármat).
Azt újságolta el, hogy ő mit kapott tőlem, illetve, hogy ő mit képzelt és készített el! Aztán kétszeri nekifutásra sem sikerült elmondania a tűzhányóként kitörő kacagás miatt, hogy Paciló egy fenékriszá-ló, ugyanis a hátsója egy gyufaszálon forog (ez köti össze csak úgy, ragasztás nélkül a két gesztenyéből álló törzset).
Mert mesét bármikor nézhet, és gyakran néz is, de mikor téphet-vághat, kencézhet és ragasztózhat kedvére?
És különben is, az ott a képernyőn Bori élete, ez meg itt az ő saját lova és egyesedül az ő szigete!