Október végén (egy másik klasszikus után szabadon)

Azt hiszem, óvatosan kijelenthetem, hogy immár a naptár szerint és meteorológiailag is tél van…

Ezokból ha nem is a nyarat szeretném idebűvészkedni, de azért az iskolai őszi szünet idejéről való fotókkal emlékeznék jobb időkre…

A tűzgyújtás szikravetővel sem olyan egyszerű. Próbáltam ajándékba kapott, ismeretlen vásári holmival a nem fix pengés késem  kaparóélét használva, amibe bele is tört… no nem a bicskám, hanem a szikravetőm!

Kipróbáltam a „nagy” LMF (azaz Light my Fire)  „legendát” is előbb ugyanígy, majd úgy, ahogy nemrég láttam valakitől: a Mora késem élét használva, közvetlenül a nyél előtti, szinte sosem dolgozó részen.

Végül a Nagy Svédhez mellékelt kis fémlapot, és némi gyantás fenyőforgácsot-kaparékot használva jártam sikerrel…

 

Megszenvedtem a tűzért, de végre rotyog a kondér, fő a nyúl! Körben az éhes „talpasok”.

 

A Kedves körbeszaladt a kertben, ezt-azt tépni a teába…

 

Tea time!

 

Ebéd után… Azonban ennek a mi kis „háztáji bozótmívelésünknek” ezzel korántsem volt vége! Végre szerettem volna kipróbálni a sütődiszkoszomat.

Amit a saját káromon megtanultam, hogy a szalonnát mindenképp véknyabbra kell vágni, és, hogy lobogó láng helyett érdemes az eszközt parázsra tenni, még ha erre sokat kell is várni. (Bár lehet, hogy egyszerűen csak túl vékony fával tüzeltünk, hiszen a gyümölcsfáink metszési hulladékát égettük, s ezért nem lett elég parazsunk.)

Valamint, hogy egy napra nem fontos ennyi húsos-zsíros kaját tervezni, bár ezzel nyilván többen is vitatkoznának…