A vadon kertje (Dare to be wild, 2015)
Történet egy nőről, akit kislány korának tündérei nem hagytak el.
Mert erről van szó, illetve arról, hogy Mary (Emma Greenwell) nem feledkezett meg a benne élő kislányról, aki tündéreket látott.
Mary a mesésen szép vidéki Írország szülötte, ahol a vadvirágos rétek földjéből úgy nőnek a Stonehenge-t és más, ismert és ismeretlen helyeket idéző titokzatos kőkörök, mint az évszázados galagonyafák…
Mary egy életre a természet szerelmese lesz, ám ahhoz, hogy tehessen valamit a csodált vadonért, a városba kell mennie, hogy hallassa a hangját. Az ő útját és a sikerért való küzdelmeit követhetjük ebben a bájos filmben.
Mary Reynolds létező személy, állítólag minden idők tíz leghíresebb tájépítészének egyike. A történet tehát valós eseményeken alapul, és ugyanannyira szól a természetről, mint rólunk, az álmainkról.
Eszünkbe juttatja, hogy ha hiszünk bennük, és harcolunk értük, megvalósulhatnak, örömet és életet teremhetnek. De le is mondhatunk róluk, csakhogy akkor mi marad nekünk? Ragadhatunk ásót azért, hogy ültessünk egy fát, vagy azért, hogy eltemessük az álmainkat. A választás a miénk.
Jó pont
A filmből egyértelműen kiderül, hogy támogatók, segítők, barátok nélkül nem megy, hogy az élet csapatjáték. A Mary pályázatát a többi közé csempésző titkárnőtől – akinek penészallergiáján Mary gyógyfüveivel segít – a kertterve megvalósítását százezrekkel támogató szponzorig hány ember osztozott az álmában, bízott benne, dolgozott vele és örült a győzelmének!
Ugyanakkor Mary volt az, aki a visszautasítások ellenére nem adta fel, akit a pénzhiány nem tört meg, aki addig kutatott a vágyott növények, építész és építőmesterek után, míg minden össze nem állt, vagyis a siker elsősorban az ő kitartásán múlott.
A film bizonyos szempontból végig a realitás talaján marad, akkor is, amikor egy vicces jelenetben azt is bemutatja, hogy „az élethez kell egy kis Szerencsi” is: a projektjét segítő, kissé elvarázsolt figurákból álló közösség még furcsább vezetője pénzfeldobással dönti el, hogy az ügye mellé álljanak-e, vagy sem.
Emellett teljesen életszerű, ahogy az arisztokratáknak és rocksztároknak dolgozó szakmai elit megérdemelt győzelme ellenére nem vesz tudomást róla, a semmiből jött vidéki lányról…
Ezek miatt az apróságok miatt volt a film számomra több, mint egy átlagos „tündérmese”.
Rossz pont
Apropó, tündérek… A filmen végigvonuló misztikus szál ugyan nem tolakodó, engem kicsit mégis zavart. Hogy valóban tündérek, földszellemek vagy a természet őrangyalai üzennek-e Marynek, nem derül ki, és talán jobb is így, hogy nincs erőltetve a dolog. Így lehet, hogy mindez csak egy gazdag fantáziájú, rajongó nő élénk képzeletében történik, és nem a valóságban…
Érdekesség
Amikor Mary Afrikában jár építésze után, ő megmutatja neki a parkot, amin ott dolgozik, és megosztja vele reményeit is.
Azt szeretné, hogy az ültetett fák gyökérzete megkösse az elsivatagosodó táj talaját; így azon füvek hajtanának, miáltal visszatérnének a legelésző állatok, trágyájukkal tovább gazdagítva a talajt, s így végül az élet győzedelmeskedne a hőhalál felett, és Afrika újra az az Édenkert lehetne, ami volt…
Érdekes elgondolás, ha figyelembe vesszük, hogy mások szerint éppen a felelőtlen, korlátlan állattartás és az ésszerűtlen túllegeltetés okozza a növényzet pusztulását, a táj hanyatlását és a sivatagok terjeszkedését!