Avagy a gesztenye és a hippokratészi tudomány[1]

Az ősz nem csak a kertben jelenthet betakarítási szezont. Kinn a természetben is bőven van mit gyűjteni, s mi ilyenkor szoktunk például vadgesztenyét szedni. És bár régóta tudom, hogy gyógyszeripari alapanyagként is szolgál, nálunk inkább sokfunkciós játékszer, emellett pedig – illetve elsősorban – nagyszerű mosószer is.

Mivel abszolút semmi művi nincs benne, semmiféle gyárhoz nincs köze, ennél természetesebb nem is lehetne. És a lehető legzöldebb abban az értelemben is, hogy általában helyben, a legközelebbi parkban, temetőben beszerezhető, és még külön csomagolást sem igényel.

Míg a gyűjtés és feldolgozás legtöbbször közös családi elfoglaltság, a gesztenyék felhasználása már a Kedves előjoga, így az alábbiakban jelentős mértékben az ő beszámolójára kell támaszkodnom.

Tehát miután az alapanyag – vagyis a külső zöld burkától megtisztított gesztenye – hazaérkezett, mi a magunk részéről alaposan, akár egy éjszakára is beáztatjuk, hogy a barna héj minél könnyebben eltávolítható legyen. Ezután a fehér gesztenyebél darabolása következik, ami szintén egyszerűbb, ha már egy kissé megpuhult. Konyhakéssel negyedelni szoktuk, majd a kész mennyiséget kiszárítjuk, különben hamar bepenészedik.

A mosás előtt mindig csak annyit áztatunk be, amennyit szükséges. Ez a szennyes mennyiségétől és állapotától függően akár három pár „töltött zoknit” is jelenthet, mosózsák helyett ugyanis a Kedves lábravalót használ. Egy zokniba átlagosan négy gesztenyedarab kerül (a mennyiséget a méret határozza meg), minél több, annál jobb.

Ugyanaz az adag két-három alkalommal használható hatékonyan, amiből az következik, hogy egy család egész évi mosószer szükségletét így megoldani nem kis meló, ezenkívül nem is tanácsos, mert nejem szerint fehér ruhákhoz nem való. Előfordulhat, hogy besárgulnak tőle.

Végezetül azt kell még megjegyeznem, hogy a nedvességre, párára a tárolás során is ügyelni kell. A fürdőszoba tehát akkor sem a legszerencsésebb, ha ugyanakkor a legegyszerűbb helyszín, hiszen a mosógép mellett kéznél van.

A gesztenye tehát, noha márkafüggőknek például kétségtelenül nem való, családosoknak – némi avarfürdővel összekötött – programként  nagyon is javasolható.

Az pedig, hogy az összes előnye mellett ráadásul teljesen ingyen van, csak a hab a tortán!

 

 

[1] A latin geszta szó egy középkori irodalmi műfaj neve, szó szerint kb.: valakinek vagy valaminek a viselt dolgait, cselekedeteit jelenti, tehát semmi köze a gesztenyéhez.

Ezzel szemben az Aesculus hippocastanum a közönséges vadgesztenye tudományos neve, így semmi köze a görög Hippokratészhoz, a nyugati orvoslás egyik legnagyobb alakjához, bár a gesztenye magjának, törzsének, levelének egyik hatóanyaga (az eszcin) bizonyítottan gyógyhatással rendelkezik!

Ezenkívül a címben a geszta és a gesztenye egyszerűen ragozás nélkül egymás mellé került, a cím tehát bár értelmes, valószínűleg nyelvtanilag helytelen, míg az alcím vicc kategória…