A címet csak kölcsönöztem, s mielőtt bárki elítélne miatta: családapaként nyilván törekszem rá, hogy a mi-tudat határozza meg a gondolkodásom az én-tudat helyett…
Ezek hát a mi paradicsomaink!
Azonban a maguk természetes állapotában sajnos nem egészen így néznek ki. De legjobb, ha ezt is megmutatom! (Pardon… megmutatjuk.)
Hát ez itt a probléma, de ez, ahogy olvasom, nem csak minket érint.
Szóval, az úgy volt, hogy az augusztus huszadikai hosszú hétvégét mindannyian Budapesten tölthettük, és mire hazaértünk, a paradicsomok tekintetében bőséges szüretünk volt ugyan, mert sok beérett. De sok volt a veszteség is.
Ez részben a mi hibánk (sosem jutottunk el a tövek felkarózásáig, és a vegetáció is meglehetősen gazdag), részben pedig a fent látható nemkívánatos vendégeké.
Talán már említettem, hogy életpártiak vagyunk, bizonyos kivételektől eltekintve. Valószínűleg lenne mit bevetnünk a mostani helyzetben is, de úgy vagyunk vele, hogy jut is, marad is.
Próbálunk egészséges módon együtt élni a természettel, hogy a környezetünknek se ártsunk, és mi a mi konyhánkra is jusson valami.
Ez mindeddig sikerült, bár vitathatatlanul lehetnénk hatékonyabbak is.
(Talán látszik, hogy a kosár nem csupa hibátlan, tökéletes paradicsomot tartalmaz. Azonban a kedves nem rest kivágni a hibákat, vagy a komposztba, vagy a nyulaknak félrepakolva a leeső részeket.)
Többször tettünk már el paradicsomlevet; inkább az időnktől és az energiánktól függ, hogy vállalkozunk-e ilyesmire, a termés nem szokott akadály lenni: mindig bőven van palántánk, mert nagy fogyasztók vagyunk.
Idén különböző okok miatt nem terveztünk ilyesmit, ezért nem is vagyunk elkeseredve. Majd télen…
A fővárosi élményeinkről később szeretnék még ezt-azt megosztani, most azonban egy utolsó fotóval befejezem. Szép nyárutót mindenkinek!
