Semmi különös, csak egy vasárnapi ebéd. Igaz, nem a mai, de nem is olyan régen volt…
Rántott patisszont ettünk paradicsomsalátával, amihez nem kellett piacra, zöldségeshez, illetve szuper-, hiper- vagy megamarketbe mennünk, csak a kertbe sétálnom, a Kedves óhajának megfelelő hozzávalókat összeszedni, ami nem volt túl nehéz.
A többi már az ő, illetve kis kuktái dolga volt, akik egyes előkészületekben olykor örömmel vesznek részt, míg másokban – az asztalterítés például éppen ilyen – nem pusztán csekély lelkesedéssel, de valóságos drámai lesújtottsággal…
Mimi ezúttal szívesen forgatta lisztbe a csillagtök szeleteket, ami nem csoda: minden hasonló manuális tevékenységet élvez. Elragadtatottan és elhivatottan homokozik, gyúr tésztát vagy dagaszt sarat, így ez is neki való feladat volt.
A paradicsomot a Kedves vágta fel, kuktái kezébe még nem minden kés való. A további alapanyagok az alsó képen, balról jobbra: cukor, almaecet, olívaolaj, mustár. Nálunk általában mindegyik van itthon.
A salátába rajtuk kívül valószínűleg metélőhagyma és bazsalikom került – pontosan már nem emlékszem, de ezeket séfünk gyakran használja –, esetleg egy kis petrezselyem is. De ez valóban esetleges: a miénk elég gyéren sikerült. Ha épp jártunk Maminál, akkor hoztunk tőle, ha nem, akkor nem volt itthon.
Ezután nem volt más hátra, mint hogy a képsorozat kedvéért szedjek magamnak egy szép és szerény adagot, kiváltva ezzel a Kedves nemtetszését.
– Márpedig mutasd meg, hogy szereted a főztömet! – pirított rám, szorgos kezébe véve a tányéromat…
Aznap kiadós, költséghatékony, egészséges és finom ebédben volt részünk (nekem különösen), emellett Mimit is hasznosan kötöttük le, és Nőm is elégedett volt, ami az egész családra jó hatással van. És mindezt annak a kis darab földnek köszönhetjük, amit becsültünk annyira, hogy próbáljunk kezdeni vele valamit!
(A fényképek minősége most is hagy kívánnivalót maga után, de legalább látszik, hogy valódi életképek, és nem műteremben, ételfotósok szakértő keze alatt születtek…
Esős, borongós nap volt.)