Nem bírom ki, hogy ne mutassam meg!
Miután már lemondtunk róla, mint egy következetlenségünk miatt kudarccal végződő kísérletről… véletlenül felfedeztük, hogy a tüskés uborkánk mégis hozott termést, csak épp nem ott, ahol vártuk!
Mi a kerítésre futtatott növény kusza indáiról lógó uborkákra számítottunk, ahol azt a néhány virágot is láttuk. S mivel ilyen sokáig nem találtunk semmit, holott mások már szedtek a termésből, azt gondoltuk, csupán a kevés befektetett munka eredményét aratjuk – illetve éppen hogy nem aratjuk, pontosabban szüreteljük (azaz nincs, amit betakarítsunk)…
Azon töprengtünk, lehet, hogy többet kellett volna locsolnunk (ez mondjuk inkább tény, mint kérdés), vagy, hogy nem gyomláltunk eleget? Ugyan nem kapáltam – nem szeretek –, de azért alatta, körülötte is sarlóztam a nyulaknak. Lehet, hogy rosszkor, és megégett?
Vagy nem is a vízigénye lett volna nagyobb, vagy a tápanyagot szívta el a gaz, hanem más volt a baj?
Egyszóval, gyakran került szóba a kiwano. S a napokban nem is tudom, miért nyúltam sűrű lombfüggönye mélyére, hogy végre, lent, a tő közelében, megleljem a rejtett kincset.
Először tehát lelombozódtunk, aztán kivirultunk, végül pedig – csalódtunk. Palántáink eladója szerint ugyanis a tüskés uborka egy egzotikus különlegesség, és termésének íze a banán, a citrom és az uborka ízkombinációjára hasonlít.
Ezzel szemben mi a Kedvessel mindketten hasonlóan írtuk le ugyan (ami, be kell vallanom, önmagában is sokat mondó ritkaság), de teljesen másképp! A mi számunkra olyan volt, mint egy kevésbé fényesen sikerült, vagy még nem „összeért” – ízetlen – savanyú uborka.
Igaz, kertészünk zölden is fogyasztható, sárgára érő termésről beszélt, mi pedig zöld állapotában kóstoltuk. Tehát előfordulhat, hogy egyszerűen türelmetlenek voltunk, és az extázis még előttünk van…
Csak fagy ne jöjjön, míg várakozásunk gyümölcse beérik!