Kiegészítések Fekete István életrajzához
Az úgy volt, hogy ráakadtam erre a cikkre, ami válaszul íródott erre a másikra, és mivel a téma engem is érint, hiszen az egyik kedvenc írómról van szó, én sem tudtam hallgatni… Itt találhatóak az én gondolataim, és mint kiderült, egy részük legalábbis tévedésen alapul.
„A forradalmas és ellenforradalmas időket Fekete katonaként töltötte, s amikor sokan inkább szabadultak a fegyverektől, ő inkább csatlakozott Horthy Nemzeti Hadseregéhez, melynek a húszas évek közepéig a tagja maradt, s utóbb több írásában is méltatta e kétes emlékű testületet. Közben mindazonáltal megkezdte főiskolai gazdatiszti tanulmányait is” – írja szerzőnk, s én részben az ő, részben Fekete István saját szavai alapján azt hittem, hogy az író maga csapott fel katonának, s hosszasan elmélkedtem ennek lehetséges okairól…
Mint kiderült, kár volt.
(Hadd osszam meg itt az egyik szövegrészletet, amely tévedésbe vitt!
„Öt órakor tehát, amikor a napos káplár beordított a szobába, hogy: >>Ébresztő!<< – kéjes ásítással húztam magamra az egy szál rongyos pokrócot, dacára, hogy a napos káplár még a ládám is megrúgta kedélyes, kaján irigységből.
– Auf! Önkéntes úr! Hogy az a magasságos égbolt nem szakad az ilyen lógós hazaárulókra!
– Kuss! – mondtam szelíden, hiszen a napos káplár is önkéntes >>úr<< volt, aki pontosan tudta a ravasz csel minden részletét, s amilyen bajtársi hűséggel osztoztunk a >>virágos<< katonaélet koplaló, örökké éhes és embertelen körülményeiben, éppen úgy együtt voltunk a szolgálati szabályzat minden kijátszásában is. És a szennyben, a nyomorban, éhezésben, fázásban…”[1] – írja Fekete István.)
Abban a hitben leledzve tehát, hogy önként, és – ami egyébként megeshetett volna –, dalolva bújt angyalbőrbe, arra a kérdésre próbáltam választ találni, hogy vajon miért tette?
Azonban, mint kiderült, nem jó helyen kapisgáltam…
„1917 végén besorozzák. Behívója a 19-es önkéntes honvéd gyalogezredhez szól, amelynek Kaposváron van egy zászlóalja, így a városban maradhat. 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tesz. Ezután Gödöllőre kerül a tartalékos tiszti iskolába. Káplárként szolgál 1918-ig, a Monarchia seregének összeomlásáig… 1923-ban felveszik a Debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak az első félévet végzi el. 1924 januárjában Magyaróváron folytatja tanulmányait… 1926 júliusában ér véget az iskola. Nyolc év után végre levetheti katonaruháját is” – részletezi ugyanis egy korábban már idézett forrás ezt az időszakot (amit én valahogy nem vettem észre).[2]
Hasonlóképp elkerülték a figyelmem László Ferenc szavai is:
„A göllei születésű ifjú ember ekkor kaposvári diák volt, s már közelgett a hadiérettségije, mely után rögvest be is vonultatták a somogyi város honvédezredébe”.
Vagyis Fekete Istvánt konkrétan behívták, nem pedig valamiféle ifjúi hév vitte a haza szolgálatának megpróbáltatásokkal teli útjára…
Az, hogy azután miért maradt, s vállalt önkéntes szolgálatot, már egy másik, és talán ugyanolyan jogos kérdés. Ám mivel a világhálón hozzáférhető információhalmaz korlátozott, ezt valószínűleg máshonnan igyekszem majd megtudni!
Addig is akad még egy csendes megjegyzésem befejezésképpen.
Nevezetesen, hogy míg szerzőnk megfogalmazása, nyilván nem véletlenül, azt a látszatot kelti, hogy Fekete István – méghozzá e döntése miatt is – mindenesetre gyanús ( „…s amikor sokan inkább szabadultak… ő inkább csatlakozott… méltatta e kétes emlékű testületet…”), a másik idézett hely ennek ellentmondani látszik: „Nyolc év után végre levetheti katonaruháját is…”.
Azaz adott két egymásnak ellentmondó, egyenértékű állítás, és én a tények ismeretének hiányában nem vagyok abban a helyzetben, hogy válasszak közülük.
Hogy ’17-es besorozásától tanulmányainak ’23-as megkezdéséig Fekete István hol, mivel és miért tölti az idejét katonáéknál, arról nem sokat tudok, bár eddig idézett visszaemlékezéseiből azért ez-az kiolvasható. És ez már önmagában is cáfolja László Ferenc egyik félmondatát: „Élete utolsó esztendejében még egy könyvvel, a gyermekkorára visszatekintő, s szerencsés módon 1914-gyel bevégzett Ballagó időben bizonyította be, hogy igenis író”.
És még egy apróság! „…bajtársi hűséggel osztoztunk a …katonaélet koplaló, örökké éhes és embertelen körülményeiben…” – írja visszatekintve Pista bácsi, és lehet, hogy ez nem ama bizonyos „kétes emlékű testületnél” eltöltött időre vonatkozik… Annyi azonban bizonyos, hogy nem éppen méltató szavak!
[1] Fekete István: Ballagó idő; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1976; 382.-383. oldal
[2] http://www.nimfea.hu/programjaink/fek.htm