A könyvvel kapcsolatban már olvasás közben is vegyes érzéseim voltak.
A képek ugyanis gyönyörűek, hangulatosak, és nagyszerűen megerősítik a fülszöveg üzenetét, nevezetesen, hogy a kertészkedés szórakoztat, egészségessé és boldoggá tesz…
Többnyire az elrendezésük is átgondolt és tetszetős, nem törik meg az egyébként két hasábba szedett szöveget.
Tetszett az is, hogy egy adott kert talajának megismerésére nem javasol rögtön laboratóriumi vizsgálatot: egyszerűbb, „földhözragadtabb” módszert ismertet, vagyis már itt szerencsésen indít, azt szemléltetve, hogy ez az egész nem egy ördöngösség, belevághat bárki…
Találtam pár jó ötletet is, nekem például nem jutott volna eszembe, hogy újságpapírból hajtogassak virágcserepet palántaneveléshez. (A tojástartó már ismerős valahonnan, úgy emlékszem, valaki hagyma vagy dughagyma nevelésére használta.) Növényeink így mindenestől – és épp ezért, cseppet sem mellékesen, talán kisebb sokk árán – ültethetők ki, mert gyökereik idejében áttörik az ilyen edény felpuhuló falát, ami végül teljesen komposztálódik. (Jó hír, hogy – ahogy egy képzésen Dr. Gyulai Ivántól hallottam – ma már a nyomdafestékek miatt sem kell aggódnunk, ezek általában szója alapú tintákból készülnek.)
Örömteli újdonság volt továbbá – amit szeretnék is majd kipróbálni –, hogy számos zöldséget használhatunk a megszokottól eltérő módon úgy, hogy az eddig fogyasztott gyökere helyett a lombjából készítünk pesztót, fűszervajat, mint például a hónapos retek esetében.
Ugyanakkor…
Ugyanakkor kezdetben egyre növekvő várakozást, majd mind nagyobb csalódást éreztem, megértve, hogy valami bűzlik Dániában, még ha a kötet eredetije Münchenben jelent is meg.
Mert itten, kérem, szó se nincsen arról, hogyan juss el A-ból B-be, ahogy azt a cím alapján egy magamfajta infófaló várná!
Műtrágyák helyett a komposztkészítés alapjai? Pipa! Vegysz.rok Vegyszerek helyett növénytársítások és növényi permetlevek: pipa, újrahasznosítás (lásd fenn!) pipa, pipa, pipa…
De hogy mihez kezdj azzal a gyeppel, tüskés bozóttal, amire szert tettél, vagy azzal a szép, de haszontalan fűszőnyeggel, amit eddig a szomszédok macskái piszkoltak össze a tuják közt bújócskázva, arról kevés szó esik!
Hogy jussak el biológiai kertművelési módszerekkel az önellátásig? Mit ültessek mondjuk az első évben, ami nem engedi visszaállni a korábbi állapotot, és ezt milyen előkészületek után tegyem?
Akinek hasonló kérdései vannak, aki egy efféle stratégia kidolgozásához keres segítséget, annak tovább kell keresnie, mert ez nem az ő könyve.
A bizonytalan kezdők viszont bátran elolvashatják, ahogy azok a haladók is, akik szerint nem lehet elégszer átismételni azt, amit már tud az ember…
Mivel a szerzők bemutatása és a köszönetnyilvánítás az utolsó oldalra maradt, én is a végére hagytam azt a két apróságot, ami olyan kellemetlen meglepetésként ért, hogy vitathatatlan erényei ellenére az egész könyvvel kapcsolatban valami rossz íz maradt bennem.
Szóval, mint kiderült, Sebastian tanult szakmája szerint dísznövénykertész. Nem zöldségtermesztő, nem biogazdálkodó… Dísznövénykertész!
A kert, ahol a fotók tanúsága szerint dolgoztak, nem az övé, vagy szerkesztőjéé, hanem egy kívülálló családé… Vagyis, a címlapon éppen csak a vállára vett egy lapátot, a kezébe fogott egy akármit, megnyerő, széles mosollyal és férfias borostával az arcán a kamerába nézett, és CSÍÍZ! Máris jöhetett a következő beállítás…
Ezzel kicsit minden hiteltelenné vált.